Szűk egy hónappal azután, hogy a magyar válogatott első két világbajnoki selejtezőmérkőzését követően attól zengett a hazai nyilvánosság, hogy „többet érdemelt volna ez a csapat” az írek és a portugálok ellen megszerzett egy döntetlennél, „igazságosabb lett volna a négy pont”, Marco Rossi játékosai bebizonyították, képesek egyszerre jól és eredményesen játszani.
Ugyan Írországban már 2-0-ra is vezetett, majd Portugália ellen is előnybe került, sőt később egyenlíteni is tudott, végül mégis mindössze egy pontot szerzett a magyar válogatott az első két vb-selejtezőjén. Az értékelésekben rendre az visszhangzott, hogy többet érdemelt volna a csapat, de vajon mennyire megalapozott ez az állítás?
Alighanem ez volt a legfontosabb tanulsága az örmények és a portugálok elleni meccseknek, a két találkozón megszerzett négy pont pedig bizakodásra ad okot. A csapat alapvető célját, azaz a pótselejtezőt érő második hely megszerzését illetően mindenképp. Egyelőre pedig nincs értelme távolabb tekinteni, ugyanis az októberi meccsek is megmutatták, néhány hét leforgása alatt mennyi minden változhat a válogatott környékén. De haladjunk szépen sorban.